Search
  • Ferenczi Dániel

3 Napos Böjt


Hogy az elején kezdjem, ez a böjt nem teljesen önszántamból indult el. Hétfő reggel ugyanis sikerült elkapnom végre a családban keringő hányós hasmenéses vírust, ami szerencsére nálam csak hasmenéssel járt. Mivel délutánra enyhe lázam is lett, eszembe se jutott, hogy egyek akár egy falatot is egész nap. Kedden reggel már láz és egyéb tünet nélkül ébredtem, kimondottan jó közérzettel. 82 kilóval mérlegeltem ami 2kg-al kevesebb mint az átlagos súlyom.


Pár nappal korábban hallgattam egy podcastot amiben Georges St Pierre minden idők egyik legnagyobb MMA harcosa mesélt a 3 napos böjtje pozitív hatásairól amit 3 havonta csinál. Régóta fontolgattam már, hogy én is kipróbálom de megfelelő időpontot találni arra hogy 3 napig ne egyen az ember, elég nehéz.

Most viszont friss motivációval és már egy kész böjt nappal a zsebemben könnyű volt belevágni. Gyorsan ki is posztoltam nehogy meggondoljam magam.

Gondoltam ha már úgy is csak vizet fogok fogyasztani akkor adjuk meg a módját és vettem 3 üveg különböző fajta természetes forrásvizet. A csapvíznél magasabb ásványi anyag tartalom jól jön az ilyen ínséges időkben.


A második nap tulajdonképpen semmiben nem különbözött mint a korábbi 36 órás böjt napjaim. Nem volt nehezebb megállni hogy egyek, nem voltam éhesebb, energia szintem is teljesen rendben volt. Azt gondolná az ember hogy az éhség az idő előrehaladtával fokozatosan nő de ez nem így van. A 3. nap se éreztem hogy na most aztán már nagyon gáz, azonnal ennem kell. Nagyon óvatosan edzettem kicsit, meg bringáztam kb 45 percet. Nem voltam fáradt és nem éreztem magam gyengének se. Nyilván ha hegyi sprinteket tóltam volna akkor érezhető lett volna a különbség, de max 145ös pulzus környékéig menve, nem jött ki semmi negatív hatása a böjtnek.

A 4. nap reggelén 81kg testsúllyal ébredtem és azonnal nekiláttam egy maximálisan tápanyag dús reggeli elkészítésének. Az én értelmezésemben ez tisztán állati eredetű minőségi hús, belsőség és zsír lehet. Legeltetett marha máj, darált marhahús és tojás került a serpenyőbe, természetesen mindenből csak kevés. Az egész bőven elfért egy kistányéron és ezt is lassan, kb fél óra alatt ettem meg.


Szóval a nagy tanulsága ennek a 3 nap azaz 84 órás koplalásnak, hogy az éhség nem erősödik tovább és semmivel sem nehezebb mint a 36 órás, csupán tovább tart. Az ember nyugodtan folytathatja a mindennapi életét, sem a szellemi sem a fizikai munka nem látja kárát. Valószínű amikor a test zsírraktára is kezd kiürülni akkor jön az igazi éhség, ami már egy kevésbé békés állapot.


Azt azért hozzáteszem, nem mindegy ki honnan indul. Egy szénhidrátban gazdag étrendről, leállni ennyi időre nem ugyanaz az élmény mint egy közel zero carb táplálkozásról kezdeni. A metabolikus flexibilitás az a képesség hogy a szervezet szükség esetén könnyen képes váltani a szénhidrát és a zsír felhasználása között, illetve hogy a zsír “égetése” megfelelő hatékonysággal működik. Ez mint minden, csak gyakorlással érhető el. Ez a gyakorlás lehet low carb étrend vagy időszakos böjtök vagy ezek tetszőleges kombinációja.

A böjt amúgy azon kívül, hogy rettentő egészséges dolog, még két dologban egyedülálló. Olcsó (negatív pénzbe kerül) és rengeteg időt is megtakarítasz magadnak.

Verhetetlen kombó!


49 views0 comments

Recent Posts

See All