Az állatvilág minden szereplője és így az ember is szoros kölcsönhatásban él a környezetével. Az utóbbi 200.000 éveben jelentős anatómiai változás nem történt a fajtánkban, ami azt jelenti, hogy a testünk és a bennünk zajló összes biokémiai folyamat mind az addigi életformánkhoz optimalizálódott. Az adaptáció azonban kétirányú fegyver. Egyszer jelenti azt hogy, hatékonyan tudunk működni az adott környezetben az elérhető táplálék mellett, másrészt azt is jelenti, hogy ha az életmód megváltozik, a szervezet kibillen az egyensúlyból, ezzel újabb adaptációs ingert kiváltva.
Korábbi halászó, vadászó, gyűjtögető életmódunkat rengeteg mozgás jellemezte. Minden áldott nap, jelentős távolságokat kellett megtenni hol futva hol gyors gyaloglással. A vadászat és a gyűjtögetés is komoly fizikai munka, amit a ma is élő, hasonló életmódot folytató Hadza nép megfigyeléséből jól lehet látni. Az egészségi állapotukról pedig sokat elárul, hogy a legjellemzőbb halálozási okok a fertőzések, balesetek, harcok. Krónikus betegségeinket hírből sem ismerik. Ebben persze nagy része van a táplálkozásnak is de azt most ne keverjük ide.
A városi mozgásszegény életmód legkorábban 5-6 ezer évvel ezelőtt kezdődött ami evolúciós szempontból rettentő kevés, esélyünk se volt adaptálódni. Gyakorlatilag ketrecbe zárt nomádok vagyunk akik krónikus gyengeségben szenvednek és egész sor civilizációs betegség ritkitja sorainkat. Halovány árnyéka vagyunk akár csak 1000 éves őseinknek. Aki járt a fővárosi állatkertben, emlékezzen vissza a fogságban tengődő melankolikus legyengült állatokra. Pontosan így festenénk mi is egy lovas nomád Hun számára.
A jó hír, hogy nem vagyunk ketrecbe zárva. A rendszeres mozgás szinte mindenki számára elérhető, persze a rehabilitáció nem könnyű és nem is szabad elkapkodni. De megéri!
Comments